Bejelentés


Verbunk A Kárpátia zenekar nem hivatalos oldala


Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek.
+
Ingyenes tanulmány:
10 megdöbbentő ok, ami miatt nem megy az angol.










Dalszövegek

Hol vagytok székelyek?


Hol vagytok székelyek?
(Petrás-Tradícionális)

Ó Bujdosó székely, tekints fel az égre
Nézd meg, hogy tőled milyen keletre
Nézd meg, hogy a felhő hogyan keletkezik
Székelyország felé hogyan közeledik

Hol vagytok, székelyek, e földet bíztam rátok
Elvették tőletek, másé lett hazátok

Erdély meg volt verve, meg volt ostromozva
Kárpátok szent bércét tövis koszorúzza
Őseinknek sírja, hogyha kinyílana
Árpád vezér hangja onnan kiszólana.


Hazám Hazám
(Erkel-Katona)

Mint száműzött, ki vándorol sűrű éjjen át
Vad fergetegben nem lelé vezérlő csillagát
Az ember szív is úgy bolyong, oly egyes-egyedül
Úgy tépi künn az orkán, mint az önvád itt belül

Hazám, hazám, te mindenem
Tudom, hogy életem neked köszönhetem
Arany mezők, ezüst folyók
Hős vértől ázottak,
Könnytől áradók

Csak egy nagy érzés éltetett, sok gond és gyász alatt
Hogy szent hazám és hős nevem szeplőtlen megmarad
Most mind a kettő orvosra vár, míg töprenkedem
Hazám borítja szemfödél, elvész becsületem!


Valahol tőled távol
(Tradícionális, katonadal)

Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom,
könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején,
valahol tőled távol,
Ahol majd senki sem gyászol,
Ott halok meg én.

Nem lesz tenyérnyi jel sem puszta síromon,
Elesett katonák teste lesz a vánkosom.
Ahova le fognak tenni,
síromra nem borul senki,
Senki, aki él,

tavasz sem fakaszt rám zöldet,
Elhordja rólam a földet
Messze majd a szél.


Messze idegenben
(Petrás-Csikós)

Messze idegenben, a zúgó tenger partján,
Fényes fogadóban ettem a vacsorám.
Lányok kínálgatták hozzá a kenyeret,
Én is vettem egytől, halvány volt, remegett.

Nem tudtam mi bántja, miért könnyes két szeme,
Megsajnáltam nagyon, fájhatott a szíve.
Aki csak rá nézett, nem vélhette másra,
Szerelem hervassza, szíve sóvárgása.

Szép volt, szép volt a lány, itta a magyar szót,
Megállt asztalunknál, szólt volna, mégse szólt.
Csak nézett vergődve, majd könnye megeredt,
Letörölte könnyét, úgy adott kenyeret.

Míg a pénzt váltotta, és búsan visszaadott,
Felnézett egy szóra: ˝Én is magyar vagyok.˝
Könny, meg a magyar szó testvért hozott közénk,
Tudtuk már mi bántja, miért jött sírva felénk.

Szava, mint a könnye, megeredt és csengett,
Elmondott magáról örömében mindent.
Hogy álmában eljár minden éjjel újra,
A virágos, dombos, áldott Dunántúlra.

Mindene megvolna, soha nincs panasza,
Mégis számolgatja, mikor mehet haza.
Nem nyughat a szíve, csak hazai tájon,
Illatos, virágos, szép Magyarországon.

Addig is, míg jöhet, azt üzeni velünk,
˝Minden más kenyérnél jobb a mi kenyerünk.˝
Mikor ezt kimondta, ráborult a falra,
S kínját belesírta egyetlenegy jajjba.


Trombita szó
(Petrás)

Most már engem messze visz a szél
Vár ott rám sok ezernyi veszély
Trombita szó, föl, riadó
Egy, két, há’, induló

Esküszöm
Esküszöm, hogy hozzád hű leszek
Ennél többet nem ígérhetek
Trombita szó, föl, riadó
Egy, két, há’, induló

Sírjon az
Sírjon az a sok magyar leány
Minden könnycsepp egy-egy búzaszál
Trombita szó, föl, riadó
Egy, két, há’, induló

Ott ahol
Ott ahol az aknát keresem
Onnan írom ezt a levelem
Trombita szó, föl, riadó
Egy, két, há’, induló

Megjövök egy fagyos éjszakán
Bekopogok anyám ajtaján
Trombita szó, föl, riadó
Egy, két, há’, induló.



Így volt, Így lesz!


Magyarország katonái
(Petrás)

Magyarország katonái
Tudtok-e még talpra állni
Tudtok-e még a hazáért
Fél világgal szembeszállni
Kitartani mindhalálig
Vissza el a szent határig
És ha eljön majd az idő
Jó anyátok így búcsúzik
Menj, menj, menj, menj.

Menj, fiam, menj
Bár te voltál mindenem
A sárguló fűzfalevéllel üzenem
Hogy élsz vagy sem
Nem tudja senki sem
De őriz anyád itt bent a
szívében.

Magyarország katonái
Érdemes közétek állni
Érdemes a magyar zászlót
Egy igaz ügyért szolgálni
Érte élni mindhalálig
Eljutni a szent határig
És ha eljön majd az idő
Jó anyátok így búcsúzik.
Menj, menj, menj, menj.


Mesélj még nekem
(Petrás)

A gyergyói medencében kicsiny falu mit mesél
Pirosban és feketében zászlót lenget ott a szél
Lengeti a selyem zászlót, hirdeti a szabadságot
Ó, a szabadságot

Mesélj még nekem
Ó, édes Istenem
Erdélyért hulljon a könnyem
Ki vérét értünk adta
Életét nem sajnálta
Rabságért, szabadságért
Könny hull a szép hazáért

Udvarhelyi nagy erdőben kicsiny falu mit mesél
Faragott székely kapukon ezer év vésett remény
Belevéste minden búját, belevéste népe sorsát
Ó, népe sorsát.

Fent a csiki dombok között kicsiny falu mit mesél
Templomjának harangjától hit és remény visszatér
Harang hangját a szél viszi olyan messze, el sem hiszi
Ó, el sem hiszi

Hargitának legszebb részén kicsiny falu mit mesél
Vízzel árasztott sírjába örökre nyugodni tér
Fodrozódik drága hangja, mikor az eső siratja
Ó, mikor siratja.

Három bika
(Petrás)

Három bika áll a hegy tetején,
Apa, fia, na és az öreg vén csibész.
Lenn a völgyben él a sok csinos tehén,
Most kell megmutatni azt, hogy ki a kőkemény
Nagylegény.

Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja,
Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha.
Megszólal a marha, fiatal szíve hajtja,
Na gyerünk rajta, rajta, ha-ha-ha.

Fiatal legény, ami tény az tény,
Anyává tehetné a sok csinos tehént.
Lassan a testtel, ide hideg fej kell,
Büszkén lemegyünk, és végzünk az összessel,
Ahogy kell.

Azt mondja az apja, igen jámbor fajta,
Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha.
Azt mondja az apja, igen jámbor fajta,
Csak mindent szépen sorba, ha-ha-ha.

Öreg vén csibészen már látszik a kor,
Hatalmas szerszámát rég belepte a por.
Én már megtettem, amit én tehettem,
Most már ti jöttök, igen, így szólt csendesen,
Szerényen.

De amikor látja, hogy minden hiába,
Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha.
De amikor látja, hogy minden hiába,
Feléjük tart a csorda, ha-ha-ha.


Szép volt fiúk
(Petrás)

Füstös régi környék utcáit koptatom
Ott születtem én meg, ott az otthonom
Nem lakott ott gazdag, puccos úri nép
És ha jött az este, nekünk az út mesélt
Mesélte azt, hogy szép volt, szép volt fiúk
És tátott szájjal néztük, amíg a tűz kihunyt.

Esős vasárnap reggel, ha az öreg busz megáll.
Eszembe jutnak újra a régi cimborák
Mennyit álmodoztunk kint a csillagok alatt.
És azt hittük, hogy ez mindörökre tart
De közbe szólt az élet, nagyon-nagyon vigyázz.

Te úgysem leszel több, mint egy külvárosi srác.


Ott ahol, zúg az a négy folyó
(Kisangyal-Szakály)

Most a rónán nyár tüzében ring a délibáb,
Tüzek gyúlnak, vakít a fény, ragyog a világ.
Dombok ormain érik már a bor,
S valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor.
Zöld arany a pázsit selyme, kékezüst a tó,
Csendes éjjen halkan felsír a tárogató.

Ott, ahol zúg az a négy folyó,
Ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér,
Egy ezredévről mond mesét a szél
Búg a kürt az ősi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
Erdély szent bércére zúgva száll,
Visszaszáll a magyar turulmadár.

Ott, ahol zúg az a négy folyó,
Ott, ahol szenvedni jó,
Hol csodás tündéri tó felett kacag
S nézi benne tűzarcát a nap
Hol regék születnek, száll a dal
Búg a kürt, az ős szilaj
S merre Erdély kéklő bérce áll
Zúgva száll a magyar Turulmadár

Ott, ahol zúg az a négy folyó,
Ott, ahol szenvedni jó,
Ott, ahol kiömlött annyi drága vér,
Zeng a dal, Kolozsvár visszatér
Búg a kürt az ősi vár fokán,
Honvéd áll a Hargitán,
Erdély szent bércére zúgva száll,
Visszaszáll a magyar turulmadár.


Csatadal
(Petrás)

Szóljon a csatadal, hogy hajrá magyar!
Hajrá magyar! Miénk a diadal!

Üsd, vágd, nem apád! Rajta, ne sajnáld!
Kiabál, rúg-kapál, de a zászló nekünk áll.

Kő kövön nem marad, ha elindul a csapat!
Sírunk, nevetünk. Velünk vagy, vagy ellenünk?


Az én apám
(Petrás)

Az én apám `56-ban golyók között járt
Az én apám akkor éjjel büszke vadként állt
Az én apám ott volt, mikor dőltek a szobrok
Látta apám azt is, mikor jöttek a tankok

Mentőautó, rabszállító, ő mindent megjárt
Annyit kapott hálából, hogy fogd be a pofád!
Az én apám azóta is büszke vadként él
Töretlen hittel és már semmitől sem fél

A jó apám úgy nevelte mindhárom fiát
Hogy ne hagyjátok el soha az Istent és Hazát
Öreg ember, mégis, hogyha hívná a Haza

Felöltözne, elköszönne és fegyvert fogna.


Ugye gondolsz néha rám
(Katonadal)

Ugye gondolsz néha rám?
Csillagfényes éjszakán,
Mikor nyugszik minden szépen, csendesen,
Csak a honvéd nem pihen.
Ugye hallod angyalom?
(Nem nagyon.)
Hozzád száll a sóhajom,
Messzi, távoli széllel néked üzenem,
Te leszel a kedvesem.
Messzi, távoli széllel néked üzenem,
Te leszel a kedvesem.

Várlak vissza, várlak én,
Két karomba zárlak én.
Tudom, visszajössz egy nyári szép napon,
Visszavár a két karom.
Hideg téli éjszakán,
A katona készen áll,
Védi ezt a drága, szép magyar hazát,
Sok ezernyi vészen át.
Védi ezt a drága, szép magyar hazát,
Sok ezernyi vészen át.


Megállj holló
(Petrás)

Fáradt holló keresi a párját,
Nem találja, valamerre elszállt,
Elszállt messze, idegen hazába,
Szeretője mindhiába várja.
Elszállt messze, idegen hazába,
Szeretője mindhiába várja.

Akkor hagyta szegényt ott magára,
Mikor nagy szükség lett volna reája.
Megállj holló, egyszer még megbánod,
Hogy cserbenhagytad hű, szerető párod!
Megállj holló, egyszer még megbánod,
Hogy cserbenhagytad hű, szerető párod!

Búcsúzóul azt mondom, te holló,
Áruló szívednek nem terem jó!
Ne is gyere haza ide többé,
Országodnak idegene lettél.
Ne is gyere haza ide többé,
Országodnak idegene lettél.

Mától fogva feketében járjon,
Minden holló széles e világon!
Csak az legyen rút, fehér posztóba’,
Aki népének lett árulója.
Csak az legyen rút, fehér posztóba’,
Aki népének lett árulója.
Csak az legyen rút, fehér posztóba’,
Aki népének lett árulója.


Pató Pál úr
(Petrás-Petőfi)

Mint elátkozott királyfi, túl az Óperencián,
Él magában, falujában Pató Pál úr mogorván.
Be más lenne itt az élet, ha egy ifjú feleség,
Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝

Roskadófélben van háza, hámlik le a vakolat,
A szél egy darab födéllel már tudj´ Isten hol szalad.
Javítsuk ki, mert maholnap padlásról néz be az ég!
Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝

Puszta a kert, e helyett a szántóföld szépen virít,
Termi pőven a pipacsnak mindenféle nemeit.
Mit henyél az a sok béres? Mit henyélnek az ekék?
Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝

Hát a mente, hát a nadrág úgy megritkult, olyan ó,
Hogy szúnyoghálónak is már csak szükségből volna jó.
Hívni kéne a szabót, a posztó megvan véve rég,
Közbevágott Pató Pál úr: ˝Ej, ráérünk arra még!˝

Életét így tengi által, bár apái nékie,
Mindent oly bőven hagytak, mégsincs soha semmije.
De ez nem az ő hibája, ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:˝Ej, ráérünk arra még!˝


Kanyargós
(Petrás)

Kanyargós a Tisza medre
Hát ha még bor folyna benne
Ha a Tisza járhat görbén
Magam dolgát miért szégyellném

Ha jó borra szert tehetek
Vízre rá sem hederítek
Persze aztán szűk az utca
Úgy kanyarog, mint a Tisza

Jaj, de széles lett a Duna
Be messze van Pesttől Buda
Itt is, ott is otthon vagyok
Dunának nem parancsolok

Hej, ha borral megitatnak
Szilaj, jó kedvem feltámad
Szép lányokkal táncot járok
Duna vízre fittyet hányok

Hopp, hopp, hopp, hej, hopp.


Magyar föld
(Petrás)

Felvidéken, Ipoly partján
Szól a magyar nóta
Fújja, fújja ezer éve
Mindig ezt dalolta
Magyar föld e róna
Magyar vér áztatta
Fújja, fújja ezer éve
Mindig ezt dalolta.

Délvidéken szilveszterkor
Éjfélt üt az óra
Magyar himnusz köszönti
Az új évet az ó-ra
Magyar föld e róna
Magyar vér áztatta
Magyar himnusz köszönti
Az új évet az ó-ra

Kárpátalján Vereckénél
Száll, repül egy gólya
Viszi a hírt nem, nem soha
Nem mondunk le róla
Magyar föld e róna
Magyar vér áztatta
Viszi a hírt nem, nem, soha
Nem mondunk le róla.

Erdély felől hideg szelek
Imádkoznak sírva
Hiszünk, hiszünk
Magyarország feltámadásában.
Hisz magyar föld e róna
Magyar vér áztatta
Hiszünk, hiszünk
Magyarország feltámadásában.


Székely Himnusz
(Mihalik- Csanády)

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen
Vezesd még egyszer győzelemre néped
Csaba királyfi csillag ösvényén

Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén
Fejünk az ár, jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk

Ameddig élünk magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján
Legyen sorsunk jó vagy mostoha

Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár-török dúlt, a labanc rabigált
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Édes Szűzanyánk, könyörögve kérünk
Mentsd meg e népet, vérző nemzetet
Jussunk e honban, székely magyar földön
Szabad hazában éljük boldogan.

Ki tudja, innen merre visz a végzet
Országhatáron, óceánon át
Jöjj hát, királyunk, itt vár a Te néped
Székely nemzeted Kárpát bérceken

Ős szabadságát elveszti Segesvár
Madéfalvára fájón kell tekints
Földed dús kincsét népek élik s dúlják
Fiadnak sokszor még kenyere sincs

Már másfél ezer év óta Csaba népe
Sok vihart élt át, sorsa mostoha
Külső ellenség jaj de gyakran tépte
Nem értett egyet otthon sem soha.


Csendes a Don
(Petrás)

Álmos a táj, nem muzsikál
Mint amikor egy szív, ha megáll
Búsul a vén őszi levél
Vissza talán már sose tér

De még mielőtt a földbe teszik
Mesélj milyen volt, mondd el nekik
Hogy csendes a Don
Egy halk sírhalom
És fázik a jéghideg földben a csont
De mind hazavár, mint a madár
Várja őket az otthoni táj

Hallgat a tábor, nincs csatazaj
Sírnak az ágak, néma a dal.



Tűzzel, Vassal


Szárnyaszegett
(Petrás)

Oly időket élünk, hogy elég egy szikra,
És az egész országot lángtenger borítja.
Tűzzük ki a zászlót, hogy mindenki lássa:
Leszünk mi még újra Kossuth katonája!

Most kell odaállni, most, amíg még lehet,
És átkozott, kiben már nincs hazaszeretet.
Vállvetve egyként mind állunk csatasorba,
Nem porlik tovább már, egybeforr a szikla.

Szárnyaszegett árva madár,
Szállj, szállj magasra, szállj!
Bilincsbe többé senki se zár.


Veterán
(Petrás)

Látod-e már a házad tetejét?
Érzed-e már az otthon melegét?
Erdő, mező, a kicsi temető,
Ott alussza álmát már a szeretőd.

Várt, várt reád sok hosszú éven át,
Megszakadt a szíve, annyit várt reád.
Elvették tőle gyenge életét,
Téged hív, hallgasd meg szegényt!

Megszólal a síron nőtt virág:
Egy bűnöm volt csak, az, hogy vártam rád
Így búcsúzik, így köszön el,
Áldott magyar föld így fedi el.

Isten az égből nézz le reám!
Semmim sem volt nekem, csak ez a leány,
Semmim sem volt, és soha nem lesz már.
Sírj, csak sírj, hős veterán!


Csárdás
(Petrás)

Kalapomat megemelem, Jó napot!
A kalauz visszaköszön, Jó nagyot!
Vonat repít innen tova,
Elmegyek, nem látsz már soha,
Úgy elmegyek, nem látsz soha.

Elviszem én magammal a bánatom,
Eleget sírtam már a te válladon.
Vonat kattog, messze robog,
Nem tudom, már hol járhatok,
Ki tudja, már hol járhatok.

Százszor elátkozom azt az éjszakát,
És hogy hittem neked annyi éven át,
Azóta már semmim sincsen,
Gyógyítom a beteg szívem,
Csak gyógyítom szegény szívem.

De egyszer majd az én napom is felragyog,
És héthatárra szóló esküvőt csapok.
De az a lány szeretni fog,
Jóban, rosszban követni fog,
Mindhalálig követni fog.


Egy az Isten, egy a Nemzet
(Petrás)

Egy az Isten, egy a nemzet
Bármily’ gyenge, bármily’ sebzett.
Ahol a fák égig nőnek,
Állnak még a határkövek.

Szent koronánk
Óvd, vigyázd hazánk
Hajnalcsillag, szép keresztünk,
Ragyogj fel reánk.

Zúgó erdők, kéklő sziklák
Esőverte árva kopják
Visszhangozzák, mennydörögnek
Egy az Isten, egy a nemzet.

Elvérzett a nemzet nagy Magyarországért
Most sír, zokog a lelkünk hegyekért, rónákért.
Aki azt majd egyszer újra feltámasztja,
Áldja meg az Isten és minden magyar ajka.

Most hát okulásul figyelj a szavamra,
Figyelj, s kezed merítsd a hűs patakba,
Érezd a pataknak sebes rohanását,
Az ország szívének minden dobbanását!

Hallgasd a köveket, hallgasd, amint mondják,
Idegen hatalmak őket összezúzták!
Kőnek és embernek ugyanaz volt sorsa,
Mostoha gyermekét egy világ taposta.


Szeretlek
(Petrás)

Reggel úgy ébredtem, hogy szeretlek
Hogy szeretlek, szeretlek.
Már évek óta csak téged kereslek,
Kereslek, téged kereslek.

Ilyen szép lány nincs is talán
A szél játszik hosszú haján
Csillog szeme, forr mindene
A teste tűzzel van tele.

Másnap reggel úgy ébredtem
Férfi lettem, férfi lettem.
Attól fogva én újjá születtem
Újjá születtem, újjá születtem.

Telnek-múlnak, elszállnak az évek
Az évek, az évek.
Megfordulok, és ha visszanézek.
Visszanézek, nézlek téged.

Ma is úgy ébredtem, hogy szeretlek
Hogy szeretlek, szeretlek.
Az Isten csak nekem teremtett,
Nekem teremtett, téged.


Rozsda ette penge
(Petrás)

Rozsa ette penge, falra kiszegezve
dicső múltunk, hol vagy, hol vagy eltemetve?
Kiásunk a sírból, kopott büszkeségünk
gyalázott zászlaink, megcsonkított népünk.

Vérző tíz körmünkkel kaparjuk a földet
ezen nehéz órán Istenünk, segíts meg!
Segíts meg, Istenünk, fogytán már erejünk
kezedben van sorsunk, mutass jelet nekünk!

Most hóförgeteg támad szép magyar Kárpátnak
s vad szél járja által a végtelen pusztákat
Érzem arcomon már jeges fuvallatát
tomboló erejét, lángoló haragját.

Kelettől nyugatig perzsel végig tüze
hogy azt, mi rossz e népnek, hamuvá eméssze
Virágba boruljon ez a büszke ország
és együtt mondjuk újra: éljen a szabadság!

Esztendő se múljon, dolgozzon a kovács
kard kell ide újra, acélos csillogás
Pengéjét rozsdával ne etesse senki
jaj, be keserű, jaj, be szép most magyarnak lenni!


Sok a horgász, kevés a hal
(Petrás-Csiszér-Bíró)

Állok a stégen, a szúnyogok csípnek,
A halak meg lentről nagyokat néznek,
Ki ez a pofa ilyen hosszú bottal,
Meg egy krómozott nyelű sörnyitóval?

Hé, csak az a baj, sok a horgász kevés a hal!

Csónakba szállok és űzöm a halat,
Hátha valami a horgomra akad.
A nap már az égen magasan jár,
Látod, semmi sem biztos, csak a halál.

Izzad a tenyerem, száraz a torkom,
Az utolsó megmaradt sörömet bontom.
Tágas a nádas, szökik a hal,
Itt van a vége, jön a vihar.


Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország
(Kulinyi – Vince)

Hol szőke sellő, lenge szellő játszik a Tiszán
Ott él egy nép, legendák népe, ott az én hazám
Az ősi Kárpát őrzi álmát, hű Csaba vezér
Ki csillagoknak égi útján vissza-visszatér.
Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország
Gyönyörűbb, mint a nagyvilág
Ha zeng a zeneszó, látom ragyogó, szép orcád.
Táltos paripánkon oda szállunk
Hazahív fű, fa, lomb s virág
Úgy sír a hegedű, vár egy gyönyörű szép ország.

Ott dalos ajkú mind a lány, mert dal terem a fán
És délibábos tündérkastély leng a vén Tiszán
A Rónaságon, hét határon száll, repül a szél
Huszárok kedve éri csak be, hogyha szárnyra kél.


Nem engedünk `48-ból
(Petrás)


Nem engedünk `48-ból, piros, fehér, zöld zászlónkból,
Az aradi Tizenhármat, megbosszuljuk mindahányat,
Tűzzel, vassal, sejehaj! Sírva vigad a magyar!
Tűzzel, vassal, sejehaj! Sírva vigad a magyar!

Nem engedünk `48-ból, ékes, csengő magyar szóból,
Mit kíván még most a nemzet? Elbitorolt anyaföldet!
Tűzzel, vassal, sejehaj! Sírva vigad a magyar!
Tűzzel, vassal, sejehaj! Sírva vigad a magyar!

Nem engedünk `48-ból, tüzérekből, huszárokból,
Isten úgyse´, megfizetünk, kivont karddal menetelünk.
Vérzivatar, sejehaj! Sírva vigad a magyar!
Vérzivatar, sejehaj! Sírva vigad a magyar!

Nem engedünk `48-ból, nem, nem a 12 pontból!
Szomorúság volt kenyerünk, ettől fogva már nem tűrünk!
Vérzivatar, sejehaj! Sírva vigad a magyar!
Vérzivatar, sejehaj! Sírva vigad a magyar!


Altató
(Petrás)

Valahol mélyen ott a szívem rejtekében,
őrzök egy verset, mindközül legszebbet
anyám szavalta, a gyermekét altatta,
belém vésődött mindegyik sora

Ne félj, ne félj, én itt vagyok veled,
imádkoznak az angyalok neked,
nem érhet baj, csukd be kis szemed
Aludj, aludj, álmodjál szépeket.

Sok éve annak, hogy a magam útját járom,
ma már csak álom az, hogy volt gyerekkorom,
de könnyes szemmel anyámat megkérem,
hogy azt a verset mondja el nekem.


Menetel a század
(Petrás)

Ott, ahol már nem szól szép muzsikaszó,
menetel a század, belepi a hó, belepi a templom zsindelytetejét,
majd kiássa onnan a magyar honvéd.
Belepi a templom zsindelytetejét, kettős keresztjét,
majd kiássa onnan a magyar honvéd.

A Kárpáti hegyek, jaj, jaj de magasak,
mégis akad, mégis akad annál magasabb,
magasabb a százados úr, mint a hegytető,
akinek a parancsára hív a harcmező.
Magasabb a százados úr, mint a hegytető, mint a Teremtő,
akinek a parancsára hív a harcmező.

Csizma töri lábunk, mégis dalolunk,
hallja meg az egész város, mikor indulunk,
legény az a talpán, aki közénk áll,
nincs is a világon szebb a magyarnál.
Legény az a talpán, aki közénk áll, mindegyik betyár,
nincs is a világon szebb a magyarnál.

Ne sirasson engem, édes jó anyám,
hazámat szolgálom, legyen büszke rám,
az asztalra rakjon bort meg szalonnát,
úgy várja haza, hej, jó vitéz fiát.
Az asztalra rakjon bort meg szalonnát, no meg pálinkát,
úgy várja haza, hej, jó vitéz fiát.


Délvidéki szél
(Petrás)

Szerémség, Bánság, Bácska, a Tisza legszebbik folyása
Az ország éléskamrája,magyarok hazája.

Lágy búzamezőt ringat a délvidéki szél
Sírdogál egy kismadár, fészke csupa-csupa vér.
Lábát törték, megkergették, gúnyt űztek vele
De ő énekel csak, éneke,l ez maradt minden fegyvere.

Tenger vadvirág borítja fenn a dombtetőt
Koszorúja körbefonja rég az öreg temetőt.
A meggyalázott sírok között bolyong egy magyar kisfiú
Apja keresztjéhez érve letérdel úgy fogad bosszút.

Egy ezredéve áll Aracsnak puszta temploma
Teteje a csillagos ég nyári zápor ajtaja
A pirkadó nap oltárjára ködfátyolt terít
Ha újra szól a harang, a Délvidék szabad lesz megint.


Nem eladó
(Petrás)

Nyáj legel a Hortobágyon
Napsütötte rónaságon
Onnan szól a furulyaszó
A magyar föld nem eladó!

Kémény füstje száll magasra
Gólyamadárt odacsalja
Tiszta vizű csillogó tó
A magyar föld nem eladó!

Népmesékbe beleillő
Dús lankákon termő szőlő
Borral teli gönci hordó
A magyar föld nem eladó!

Terem a föld épp eleget
Mindent megad, amit lehet
Piros alma, fehér cipó
A magyar föld nem eladó!

Hát a tücsök kinn a földön
Idegennek hegedüljön?
Ott a határ, ott a karó
A magyar föld nem eladó!

Adjuk el a temetőket
Tagadjuk meg őseinket
Képtelenség, nincs is rá szó
A magyar föld nem eladó!

’Miért eleink vérük adták
Olcsó pénzért kiárulnánk?
Átkozott minden áruló
A magyar föld nem eladó!

Soha nem lesz alku tárgya
Édes népünk szép hazája
Ezüst pénzre nem váltható
A magyar föld nem eladó!



Hősi énekek


Kárpátok zengjetek
(Petrás)

Akiben magyar szív dobog,
Akiben hősök vére csorog
Az való közénk,
Csak abban bízhattok
Aki a zászlónkat viszi
Aki a himnuszt énekli
Akinek egy hazája van csak
És egy cél élteti.

Kárpátok, zengjetek
Új hősi éneket
Legyen, mint régen volt
Szeplőtlen nemzeted
Kárpátok, zengjetek
Új hősi éneket
Legyen, mint régen volt
Szeplőtlen nemzeted

Hej, hej-hej, hej

Aki e földet tiszteli
Két kezével műveli
És a nemzet asztalát
Kenyérrel szenteli
Akiből új élet fakad
És hű szerelmet ad
Aki magyar gyermekét
Hordja szíve alatt.


Abból a fából
(Petrás)

Abból a fából vágjátok az én keresztem
Amit akkor ültettek, amikor születtem
Abból a fából legyen majd az én koporsóm
Amelynek árnyéka alatt írták meg a sorsom

Gallyaiból rakjatok egy olyan nagy tüzet
Ami még egyszer táplálja kihűlő szívemet
Földbe` nyugvó gyökeréből faragjatok pipát
Szabad lelkem az égbe szálljon, mint a füstkarikák

Sudár ágai jók lesznek vaskaszák nyelének
Mely arat, de fegyver is a magyar kezének
Fának apró forgácsát vessétek a szélnek
Viszik messze majd hírünket ahol földet érnek

Egy árva szűz rügyéből új élet sarjadjon
Ne hagyjátok soha, soha, hogy nemzetetek kihaljon
Legszebbik részéből végül bölcsőt készítsetek

Hogy szebb jövőről álmodjon minden magyar gyermek.


Lesz még
(Petrás)

Lesz még, lesz még,
Lesz még motoros, lesz még gyalogos honvéd Vásárhelyben.
Torda, Szereda, Várad, Nagybánya,
Visszatér az őszre.
Érted élünk, drága hon, vesszen, vesszen Trianon!
Lesz még motoros, lesz még gyalogos honvéd Vásárhelyben.

Vesszen, vesszen Trianon!

Lesz még híradós, lesz még bombázós honvéd Kecskeméten,
Munkács, Ugocsa, Ungvár, Szalonka,
Visszatér a télen.
Érted élünk, drága hon, vesszen, vesszen Trianon!
Lesz még híradós, lesz még bombázós honvéd Kecskeméten.

Lesz még rakétás, lesz még géppuskás honvéd Pécs várában,
Zenta, Topolya, Temerin, Szabadka,
Visszatér tavaszra.
Érted élünk, drága hon, vesszen, vesszen Trianon!
Lesz még rakétás, lesz még géppuskás honvéd Pécs várában.

Vesszen, vesszen Trianon!

Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron,
Kassa, Somorja, Rozsnyó, Korpona,
Visszatér a nyáron.
Érted élünk, drága hon, vesszen, vesszen Trianon!

Lesz még gránátos, lesz még páncélos honvéd Fehérváron.


Hősök
(Petrás)

Tízezrek vesztek a csatamezőn
A halott katonák immár felköltöztek a csillagok közé
Ott állnak most dicső őseik közt, Hunnia égi seregében
És ha eljön a nap, mikor megmérettetik majd hit és erény
Visszatérnek újra, Isten lángoló kardjaként

Hol van hazám, hol szült az én anyám
A föld, ’miért a vérem ontanám
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar

Hol jég, hol tűz kíséri életem
A harcmezőn lesz majd a végzetem
Sújtson, tépjen vihar
Légy jó, légy hű magyar

Esküszöm a magyar Szent Koronára
Hogy az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe nem bocsátkozom
Magamat a mindig hadi törvények szerint
Derék harcoshoz illő módon viseltetetem, és így becsülettel élek és halok
Isten engem úgy segéljen!


Ne hagyd magad
(Petrás)

Úgy jöttem én, mint gyenge kislegény,
Nyárra jött az ősz, és ősz után a tél,

Fülembe hangzanak még az intő szavak,
hogy védd magad, ne hagyd magad!
Fülembe hangzanak még az intő szavak,
hogy védd magad, ne hagyd magad!

Az élet kemény, nem leányregény,
Jegyezd meg, fiam, hogy mindig van remény,

Súlyos szavak, de megtanítanak,
hogy védd magad, ne hagyd magad!
Súlyos szavak, de megtanítanak,
hogy védd magad, ne hagyd magad!


Az én házam
(Petrás)

Egy kis kuckót akarok, ahol meghúzódhatok
Ahová azt hívok meg vendégségbe, akit akarok
Feleségem főzőcskéz, és ha az ablakon kinéz
Integet, mikor munkából végre hazaérsz.

Az én házam, az én váram
Minden rossz kint marad
Az én házam, az én váram
Nincs is nálam boldogabb

Mikor elnyom az álom, fejem puha párnákon
Igen, elmondok egy imát, és a holnapot várom
Reggel forró kávéval és a kedvenc újsággal
Kezemben olvasgatok, bosszankodok az egész családdal

Tiszta udvar, rendes ház, ilyet többet nem találsz
Nincs a lábtörlő alatt kulcs, nincs az ajtón rács
És a postás ritkán jár, de ha pont otthon talál
Megkérdezed tőle, hogy a szomszéd mit csinál, na mit csinál.


Karácsony
(Petrás-Wass)

Egy csillag fent az égen
megáll, nem megy tovább:
Isten elküldte hozzánk
Megváltó egy fiát.

"Kedves angyalkám!
Nagyon szépen kérlek,
hogy hozzál nekem
karácsonyfát és cukrot!
És azokról is gondoskod-
jál, akik árvák és szegények.
És akiknek nincs se anyjuk, se apjuk -
azokról-is-gondoskod-jál!"

"Angyalka szépen kérlek,
Hozzál nekem egy nagykabátot,
meg egy pár bakancsot!
Mert jön a tél és
nincs mibe` járnom az iskolába -
köszönöm előre is az ajándékot!"

most, nézd, mennyi gyertya:
vakító lángja ég!
Imára kulcsolt kézzel
várjuk Szentestét.

"Drága-jó Jézuskám!
Nagy kéréssel fordulok Hozzád -
hogyha megérdemlem, akkor -
nagyon szépen kérlek,
adj nekem egy Bocskai-ruhát,
meg egy karórát!
És a szüleimnek-testvéreimnek
egészséget - kezeit csókolom!"

"Édes Angyalka!
Hozzál Anyukának egy meleg ruhát,
mert sír! És egy cipőt!
És nekem - egy kabátot
és egy tábla csokoládét,
mert úgy szeretem és itt nincs!"

És jégvirágok nyílnak
a templom ablakán,
koldusnak-szegénynek
az ajtó nyitva áll.

"Drága-jó Jézuska!
Te, aki meglátogatsz
minden jó gyermeket,
ne feledkez-
zél meg rólam-sem!
Nagyon szépen kérem Tőled, hogy
add vissza egész Erdélyt a magyaroknak!

És adj jó egészséget
a szüleimnek és testvéreimnek!
És még kérek szépen egy
babát, ridikült, meséskönyvet,
focit, cukrot,
és a szegényeknek ruhát!
Hallgasd meg hálás kislányod kérését!"


Szél viszi messze
(Katonadal)

Szél viszi messze a fellegeket
Felette lángol az ég
Nyújtsd ide, édes, a kis kezedet
Ki tudja látlak-e még

Ki tudja ölel-e a két karom,
Ki tudja csókol-e szád, galambom
Ki tudja mely napon, mely hajnalon
Indul a század tovább - Add tovább!

Ki tudja ölel-e a két karom,
Ki tudja csókol-e szád, galambom
Ki tudja mely napon, mely hajnalon
Indul a század tovább

Bármerre járok, a csillagos ég
Nevetve tekint le rám
Bármerre járok a föld kerekén
Mindenütt te nézel rám

Járhatok síkon vagy a hegyek tetején
Süvíthet száz zivatar galambon
Szívemnek te vagy az örök remény
Te hozzád száll ez a dal.


Summáját írom
(Tinódi Lantos)

Summáját írom Eger várának
Megszállásának, víadaljának
Szégyönvallását császár hadának
Nagy vígaszságát az Magyar Királynak

Csuda bátorok ott bent valának
Az bölcs hadnagyok sokan forgódnak
Jólehet bennök sokan hullnak
Rajtok törökök semmit sem koptatnak

Isten megadá szerencséjöket
Mert ő meghallá könyörgésüket
Ám ott elveszte sok törököket
Szégyenbe hozá az ellenségeket

A tömlöcbástyánál Dobó vala
Ott ő apródját ellőtték vala
Ő keze-lába sebesült vala
Ott egri asszonyok vitézkednek vala

Lám sok köveket vártákra hordtak
Nagy bátor szüvvel ők hajigálnak
Arany zászlóját Ali basának
Hősök bényerék, s igen vígadának

Már meghallották ez vár summáját
Egri szállásnak históriáját
Azon imádjuk mennyei atyánk
Tőlünk se vonja meg irgalmasságát

Egröt minékünk éltig megtartsa
Több végházakkal megszaporítsa
Az pogány kézből megoltalmazza
S Keresztény népöt igaz hitben tartsa.


Felvidéki táj
(Petrás)

Ködbe burkolózott a felvidéki táj,
Csípős, hideg szél fúj, decemberre jár.
Az út menti fenyőket megsimogatom,
Nehéz könnycsepp gördül végig arcomon.

Ködbe burkolózott a felvidéki táj,
Sárga napraforgó csonka szára áll.
Elvágták tövétől virágát, termését.
Sorsában hordozza a magyar szenvedését.

És csak nézem a felleget,
Nézem azt a hegyet,
Amit Trianonból senki nem nézhetett!
Megkérdem a napot, megkérdem én tőle,
Mi volt szegény népem ily rettenetes bűne!

Ködbe burkolózott a Felvidéki táj,
Pozsonytól Kassáig szebb időre vár.
Piros az ég alja, lágyan hívogat,
Zöldül a vetés már a fehér hó alatt.


Vándor
(Petrás)

Vándor vagyok, vándor
Folyóvízben gázol,
Folyó vize messze-messze sodor
Édes kis hazánkból!
Folyó vize messze-messze sodor
Édes kis hazánkból!

Kócsag, magyar kócsag,
Tőled búcsúzom csak,
Bujdosóknak keserű kenyere
Húzza tarisznyámat!
Bujdosóknak keserű kenyere
Húzza tarisznyámat!

Erdő, sűrű erdő,
Rejtsél el mindentől,
Hogy ne lássanak, ne is keressenek
Míg szebb jövő nem jön.
Hogy ne lássanak, ne is keressenek
Míg szebb jövő nem jön!

Mária országa,
találj nyugasságra,
Hogy ne bujdosson többé a magyar,
saját hazájában!
Ne bujdosson többé a magyar,
saját hazájában!
Ne bujdosson többé a magyar,
saját hazájában!


Doberdó
(Katonadal)

Ha kimegyek a doberdói harctérre,
Feltekintek a csillagos nagy égre.
Csillagos ég, merre van a magyar hazám?
Merre sirat engem az édesanyám?

Jaj Istenem, hol fogok én meghalni?
Hol fog az én piros vérem kifolyni?
Messze földön, idegenben lesz a sírom,
Édesanyám, arra kérem ne sírjon!



Piros, fehér, zöld


Toborzó
(Petrás)

Harcba hívja nemzetünk minden hű fiát
Toborzóra fújják már a trombitát
Én fatornyos kis falum, jó apám, anyám
Búcsút intek, indulok őseink nyomán

Földön, égen vágtatunk, nincs, ki ellen áll
Levegőt hasítja ezüst vasmadár
Győzelemre visszük most népünk zászlaját

Mindhalálig óvjuk Istent és hazát.


Keleti Kárpátok
(Petrás)

Amikor az égen
Sápadt hold ragyog
Keleti kárpátok
Rátok gondolok
Hol édesebb a bor
És barnább a kenyér
De azt a kicsiny földet
Nem adná semmiért

Ő nem panaszkodik
Csak tűr csendesen
Várja, hogy hazája keblén
Megpihenhessen
Annyi év után is
Szorítja fegyverét
Kárpátalja őrzi még
Az ősi Vereckét

Sújtotta éhség
Malenkij robot
Száz meg száz testvérünk
Halálba gyalogolt
Most könnytől keserű
A Latorca vize
Fehér habja a sok kínt
Magába temette

Hallgatom a fájó
Körtemuzsikát
Magam előtt látom
A magyar Golgotát
Találkozunk mi még
Nem hal meg a remény
Találkozunk mi még a

Vad Kárpátok tetején.


Neveket akarok hallani
(Petrás)

Neveket akarok hallani
Kik Ötvenhat hóhérai
Kik hoztak ítéletet
Egy tiszta forradalom felett

Mert a bűn, az csak bűn marad
Kezükhöz vér tapad
Istentől, embertől
Ne várjon irgalmat
Ezernyi áldozat most
Sírjából felmutat
Gyilkos és áruló
Szent földben nem nyughat

Neveket akarok hallani
Én nem tudok megbocsátani
A hosszú börtön évekért
A porba hulló könnyekért

Azt várja tőlünk most a világ,
Hogy pusztán keresztényi könyörületből
Bocsássunk meg, lépjünk tovább?
Bocsássunk meg azoknak,
Kik gyermeket lánctalppal tapostak?
Akik a sortüzet vezényelték?
Bocsássunk meg a mészárlásért,
A sok évnyi kegyetlen megtorlásért?
Felejtsük el,
Hogy arccal lefelé temették a magyart?
Hogy sokaknak csak az emigráció maradt?
Felejtsük el,
A kínzások iszonyú borzalmait,
A halálra ítéltek utolsó szavait?
Bocsássunk meg,
S majd ítél a történelem?

Hát nem! Nem és Nem!


Igazán szeretni
(Petrás)

"Amit erő és hatalom elvesz
Azt idő és kedvező szerencse
Ismét visszahozhatják.
De miről a nemzet félve a szenvedésektől
Önmaga lemondott,
Annak visszaszerzése mindig nehéz
S mindig kétséges" (Deák Ferenc)

Mert aki hazáját igazán szereti
Oltárán gyönyörű életét szenteli
Piros fehér zöld lesz áldott szemfedője
De Isten úgy segítsen, száz lép majd helyébe

Akinek fáj Erdély rabláncon tartása
S eljut a szívéig súlyos sóhajtása
Meghallja konduló harang hívó szavát
Nem hagyja magára szegény Kárpátalját

Kinyújtja segítő két kezét népének
Ezer sebből vérző Tátra-felvidéknek
És ha harci sípját a nyugati szél fújja
Őrvidék keresztjét erős vállán hordja

Látja szolgasorba hajtott magyarságát
Eke szarván síró Bánságot és Bácskát
Ráncot szánt az idő ifjú homlokára
De szemében csillog a szabadságnak lángja.


Kivándorlók dala
(Petrás – Wass)

Bús vállunkon nyűtt tarisznya
Nyűtt lábunkon ócska csizma
Fel is út, le is út
Idegenbe visz az út

Fáj szívünkben régi emlék
Bizony pajtás, haza mennénk
De nincs hova, nincs hazánk
Se otthonunk se anyánk

Idegenből idegenbe
Munkahelyről munkahelyre
Visz az idő , visz a szél
Gonosz idő, gonosz szél

Gép dübörög, fejsze csattan
Otthon járunk gondolatban
S mig hordjuk a szolga súlyt
Fáj az élet, fáj a múlt

De majd egyszer üt az óra
S fölszálunk egy víg hajóra
Hohahó, szép hajó
Vitorlája mint a hó

S nyűtt szívével halál szárnyán

Hazatér a bujdosó.


Pálinka
(Petrás)

A jó magyar pálinkának
Nincsen párja, nincsen párja
Egyedül van, mint a magyar
A világban, a világban

Szilva, körte, cseresznye
Éljen a haza! Egészségünkre!

Aranyból van, gyémántból van
Minden cseppje, minden cseppje
Olyan, mint a tűzről pattant
Kis menyecske, kis menyecske

Orvosság ez akármilyen
Nyavalyára, kikúrálja
Ezért jár az magyar ember
A csárdába, a csárdába

Erős, mint a háromszor varrt
Csizma szára, csizma szára
Amiben bemasírozunk
Kolozsvárra, Kolozsvárra.


Bánatvirág
(Petrás-Wittner)

Bánatvirág lelkemen
Névtelen sírra teszem
Nincs más virág sírodon
Csupán bánatvirágom

Bánatvirág kinyílik
Szomorúfűz sóhajlik
Szomorúfűz simogatja
Enyhe szellő borzolgatja

Bánatvirág lelkemen
Emlékemből nevelem
Körbefonja lelkemet
A szomorú emlékezet

Bánatvirág nem hervad
Emlékem, ’mi táplálja
A kegyetlen időt állja
Leteszem sírhantodra

Bánatvirág lelkemen
Egy névtelen sírra teszem
Szomorúfűz simogatja
Könnyű szellő borzolgatja.


Fiumei ribillió
(Petrás)

A matróznak ezüst a zsoldja
Öt esztendő a szolgálatja

Hejhó, lesz ribillió
Ha Fiuméban kiköt a hajó

A világítótorony körbe néz
Kiszáll a sok fáradt tengerész

Sikátorban füstös fogadó
Ott az élet, ott van minden jó

Lányok, lányok, el ne bújjatok
Itt jönnek a magyar matrózok

Horthy Miklós legszebb matróza
Tetováltat vastag karjára

Búslakodik a sok fehérnép
Lengeti a kis keszkenőjét

Hejhó, sírni volna jó
Ma Fiuméből kifut a hajó

Vitorlát bont, horgonyt felszedi
Ágyút tölt, a tengert kémleli

Hejhó, lesz ribillió
Ha Fiuméből kifut a hajó.


Bizalmam az ősi erényben
(Petrás)

Bizalmam az ősi erényben
Hiszem, hogy vélünk az Isten
Hiszem, hogy lesz feltámadás
Az idők kezdete óta
Regéket mesélnek róla
Milyen szép is az én hazám

Ha látsz út menti keresztet
Vándor, állj meg egy percet
Olvasd a hősök névsorát
Voltak, kik előttünk jártak
Erősek, ifjak s bátrak
Hitték egy szebb kor hajnalát

Bizalmam az ősi erényben
Hiszem, hogy vélünk az Isten
Hiszem, hogy lesz feltámadás
Jegyezd szavam, históriás

Lesznek, kik utánunk jönnek
Szótlanul helyünkbe lépnek
Vitézül harcolnak tovább
S egyszer majd arról mesélnek
Hogy valahol volt egy nemzet

Ki visszaszerezte a hazáját.


Hegyek fölött
(Petrás)

Szilaj, vad hegyek fölött
Kerecsensólyom száll
Letekint a magasból
A büszke szép madár
Hol lehetne ennél dúsabb
Ennél szebb a táj
És ameddig a szem ellát
Virul a határ

Nap, hold, a csillagok
S az égi pásztorok
Vigyázzák holnapod
Kísérjenek táltosok

Beköszönt a rossz idő
Süvít a hideg szél
Szárazágakból rakott
Fészkére visszatér
Hazájára lassan-lassan
Ráborul az éj
Sötét felhők tornyosulnak
Hosszú lesz a tél

Tatár tépte, török dúlta
Hányszor otthonát
Elszökhetne, elmehetne
Tágas a világ
De ide köti minden rög
A hűs vizek, a fák
Itt lehet csak boldog

Itt élhet tovább.


Szegény magyar nép
(Huszka – Szilágyi)

Szegény magyar nép
Téged vihar tép
Lábad, ahol jársz
Tövisekre lép

Szép délibábos rónánál
Sír a vén hegedű
Szél zokogja a nótáját
Miért olyan keserű
Szegény magyar nép
Téged vihar tép
Réges-rég

Szegény magyar nép
Beborult az ég
Hol van már a szép
Régi dicsőség

És hadak útján nem jár már
Hős Csaba hadvezér
Szép Duna-Tisza partjánál
Már csak a bánat él
Szegény magyar nép
Lesz-e még az ég

Kék, mint rég.


Ha kell!
(Petrás)

Leszek felhő a kék égen
Esőt hozok nyári éjjen
Villám fénye ébredésem
Menydörgés a szívverésem
A szívverésem

Ha kell, búvó csermely leszek
Szomját oltom az embernek
S mikor vízzel kereszteltek
Lélek tükrét tartom nektek
Úgy ismertek

Leszek tölgyfa pusztságba’
Arany levél koronába’
És aki évgyűrűm számlálja
Csak a múló időt látja
Ha megszámlálja

Ha kell, hideg acél leszek
Köszörűkövön éleznek
Vér festi be majd testemet
Hogyha egyszer elővesztek
Ha elővesztek

Visszhang leszek hegy gyomrába’
Szavam a föld sóhajtása
Sorsom titkok hallgatása
Válasz minden vallomásra
Sóhajtásra

Ha kell, tisztítótűz leszek
Izzó parázsban születek
Haragomban lángot vetek
Mikor egy nap megismertek
Lángot vetek.


Halotti beszéd (részlet)
(Tradícionális)

Látjátuk feleim szümtükkel, mik vogymuk
Isa , pur és homu vogymuk
mennyi milosztben teremtevé eleve
Mü ösmüküt Ádámut
És adotta vala neki paradisumut házová
És mend paradisumben való gyümülsüktűl
Monda neki élnie
Híjon tilotová őt egy fa gyümülsétűl
Gye mondová neki miérett nüm enniük
Isa ki nopun eendül oz gyümülstűl
Halálnek halálával holsz
Haadlavá holtá teremtevé Istentűl
Feledevé engedé ürdüng intetüinek.



Istenért, Hazáért!


Egy nap az élet
(Petrás)

Csak egy nap az élet, fiúk
Csak egy nap, és nincsen tovább!
De ezért a napért megszületni,
Érdemes volt cimborák.

Még csontunkon mozdul a hús,
De vérünket issza már a föld,
És látni a távoli fényt,
Ahogy elfedi lágyan a köd.

Ha dob helyett harsona szól,
És nyitják a menny kapuját,
Ott menetel seregünk,
A csillagösvényen tovább.

Nem számít, honnan jöttél,
Csak az számít, hogy merre mész,
És a zászlód, mit magasra tart,
Egy ökölbe szorított kéz.

Ezer meg ezer év edzett apát és fiát,
Elfogadni, ha kell, a hősies halált.
Ezer meg ezer év tanított anyát és leányt,
Szívében viselni fekete gyászruhát.


Magyarnak születtem
(Petrás)

Nem hajlok semmi szélnek,
Pusztító jégverésnek,
Úgy állok rendületlen,
Magyarnak születtem!

Hiába ütnek, rúgnak,
Kemény fából faragtak.
Az ég ítél felettem,
Magyarnak születtem!

Lágy eső arcom mossa,
Vállamon népem sorsa.
Teszem, mit meg kell tennem,
Magyarnak születtem!

Vadászhat énrám bárki,
Van erőm bosszút állni.
Én soha nem felejtem,
Magyarnak születtem!

Ha egyszer megtagadnám,
Édes jó szülőhazám.
Sújtson le rám az Isten!
Magyarnak születtem!

Rab madár, hogyha voltam,
Kitéptem minden tollam.
Áruló sosem lettem,
Magyarnak születtem!


Jó lenne
(Petrás)

Jó lenne megfogni apám erős kezét,
Még egyszer látni csak szigorú szemét,
Jó lenne hallgatni bölcs szavait,
Megfogadni mindent, amit tanít.

Jó lenne anyámnak ölelő karjában,
Őszinte gyermekként hinni a világban,
Jó lenne érezni tiszta illatát,
Aggódó arcának lágy mosolyát.


Hallottam nagy hírét!
(Petrás)

Mikoron a hegyek újra megremegnek
Morajló hangjától a magyar seregnek
Akkor lesz majd szép!
Akkor lesz majd jó!
Ó o o o o ó!

Hallottam nagy hírét pattogó tüzeknek,
Pusztákon száguldó vad, harci méneknek.
Hallottam nagy hírét jurták tengerének,
Nyeregbe született szilaj gyermekének.
Hallottam nagy hírét pengő szablyáknak,
Lándzsát hajító jó acélos karjának.

Hallottam nagy hírét táltos doboknak,
Erőtől duzzadó, felajzott íjaknak.
Hallottam nagy hírét, kalandozásoknak,
Bizáncnak, Rómának, megsarcolásának.
Hallottam nagy hírét fényes győzelmének,
Pozsonynál elhulló rút ellenségének.


Barátom mondd merre vagy?
(Petrás)

Könnygáz marja torkomat,
Sállal fedem arcomat.
Kardlap cserzi hátamat,
Barátom, mondd, merre vagy?

Az utcán testvérem lövik,
Pesten magyar vér folyik.
Rendőrlovak taposnak,
Barátom, mondd, merre vagy?

Ó óóó
Mint eldobott kő, száll a szó.
Ó óóó
Csak egy igaz út járható.

Meggyalázták lányomat,
Nemzetem, vallásomat.
Börtön mélyén kínoznak,
Barátom, mondd, merre vagy?

Ronggyá ázott ruhámban,
Fegyverek célpontjában.
A fél szemem aszfaltra fagy,
Barátom, mondd, merre vagy?


Ásó, kapa, nagyharang
(Petrás)

Életemben csak egyszer szerettem,
Bármit gondolsz, hát gondold kedvesem.
Nem választ el minket bánat, sem harag,
Csak ásó, kapa, nagyharang.

Térden állva megyek hozzád, ha kell,
És az eső is csak rólad énekel.
Zsebemben apró gyűrűt viszek,
S megkérem mindkét kezed.

Oltár elé viszlek fehér ruhában,
Nálad szebbet még soha nem láttam.
Együtt leszünk, csak te és én,
Míg a világ véget ér.

Így élünk majd együtt boldogan,
És egy szép nap egy gyermek megfogan,
Lesz sok gyerek, igen sok-sok gyerek,
Ezért mindent megteszek.


Tábori posta
(Petrás-Varga)

Hol a magas hegyek júniusban fehér kucsmát hordanak,
És pisztráng rajok úsznak el a korhadozó híd alatt.
Hol lent a völgyben kétszáz kémény füstfelhőket ereget,
Élt egy asszony magányosan, férjéről várt híreket.

Két éve már, hogy tábori lap nem oldotta magányát,
Reménykedve várta mégis minden nap a postáját.
A kertkapuhoz kisétálva leste meg a hírhozót,
És könnyes szemmel sétált vissza, ma sem kapott semmi jót.

Egy nap aztán furcsa levél érkezett a címére,
Csináltasson igazolványt megváltozott nevére.
Megírták, hogy mikor menjen, melyik házba és hova,
Így lett Kovács Máriából, Maria Kovacova.

Ki tudja már, mennyi hosszú év repült el azóta,
Hogy utoljára levelet hozott ki neki a posta.
Esténként férje fényképét fekteti párnájára,
Beszél hozzá, simogatja és hűségesen várja.

Egyszer aztán nyílt az ajtó és ott állt a vén baka,
Mankójára támaszkodva a fogságból tért haza.
Nem szóltak, csak nézték egymást, mint szerelmük hajnalán,
Nézte egymást némán az az ifjú és a szép leány.


A Jászságban, a Kunságon
(Petrás)

A Jászságba,n a Kunságon,
Gúny kicsiny Magyarországon,
Hajtja nyáját a juhász,
Közben vígan furulyáz.

Haj, de ő is terelgetné,
A juhait Arad felé,
Kárpátokig meg sem áll,
Régi határkőre áll,
S onnan kiabál!

Van fokosa, van bicskája!
Hitvány embert négybe vágja!
Hej, hej, hej!
Hej, hej, hej!
Hej, hej, hej!
Így énekel!

Görbe botján támaszkodva,
Néz a juhász a távolba.
Szalad a nap nyugatnak,
A kutyái csaholnak.

Széna, szalma a kunyhója,
Szőr subája, takarója.
A tűz mellé lefekszik,
Parazsánál melegszik,
Egész reggelig!


A világtól elzárva
(Petrás)

A világtól elzárva, égi tisztaságba’,
Hegyektől ölelve, a remény sugára.

Született asszonytól, született embertől,
Lelke hófehére az egy igaz Istentől.

Míg künn a fenyveseket tépi a vad nemere,
Bent pattogó tűznek simogat melege.

Hol apáról fiúra száll a titkok titka,
Kárpátok őrzője imígyen tanítja.

Ha mész hegygerincen, ha mész patakvölgyben,
Lábad alatt az út könnyű sosem legyen.

Menj sűrű erdőkön, menj a hómezőkön,
Hagyod ott nyomod minden drága magyar rögön.

Hallasz majd beszédet, hangosat, csendeset,
Keserűt kárognak, az igazság édesebb.

Édesebb a nyelvnek az őszinte szó íze,
Varjúk károgása ne zavarjon össze.

Kutass a végtelenben, a sorsod két kezedben,
Nyisd ki, olvasd bátran, ott rejlik benne minden.

Ott rejlik boldogságod, ott rejlik minden álmod,
Tövisek közt nyíló szép mártír halálod.



Árpád apánk induló
(Barna-Éliás)

Árpád apánk ne féltsd ősi nemzeted,
Nem veszhet el, ha eddig el nem veszett.
Sej-haj, ősi búnk és bánatunk.
Sej-haj, újra élünk, vígadunk.

Volt is nékem, lesz is nékem boldog vidám életem.
Árpád apánk gyermekeként ezt a hazát kedvelem.
Nem mennék el más országba, sehová a világon,
Jó időben, rossz ínségben ezt a hazát szolgálom!

Tud szeretni a magyar szív igazán,
Kit szeressen, ha nem téged szép hazám.
Sej-haj, hű légy hozzá, barátom.
Sej-haj, nincs más hazád e világon.


Erdély szabad!
(Petrás)

Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Erdély szabad és szabad marad!

Hűs vizű Réka patak,
A kövek közt messze szalad,
Medrében száz nemzedék,
Itta magába az ősök hitét.

Hol ég tengerében együtt halad,
Balról a hold és jobbról a nap.
A büszke turul kitárt szárnya alatt
Állnak az erdélyi bástyafalak.
Erdély szabad és szabad marad!

Felrótta történetét,
Völgyekét bércekét.
S ha húzták a vészharangot,
Kezébe kardot s kaszát fogott.
Nem lesz hazája senki másnak,
Erdély örökre Erdély marad.
Hiába dúlta hódító had,
Erdély szabad és szabad marad!
Erdély szabad és szabad marad!


Szózat
(Egressy- Vörösmarty)

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar ;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Melly ápol s eltakar.
A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely ;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned , halnod kell.

Ez a föld, mellyen annyiszor
Apáid vére folyt ;
Ez, mellyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai ;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár , de törve nem,
Él nemzet e hazán,

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált :
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet , hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor , melly után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körűl,
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl.

Légy híve rendületlenűl
Hazádnak , oh magyar :
Ez éltetőd , s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívűl
Nincsen számodra hely :
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.



Idők szava


Hallom az idők szavát
(Petrás)

Oly század szülötte vagyok,
Mely embert és hazát megtiport.
Gyökértelenné tett
Mindent mi igaz.
Hol virág nyílt,
Most tövis és gaz.
S ki egykoron magasra tört,
Azt most hant fedi,
Kétlábnyi föld.
Megannyi pöröly csapása,
A magyar megpróbáltatása.
De állja!
Állja ez a sírba küldött nemzet.
S tudja!
Vihart arat az, ki szelet vet!
Csendben fenik hozzá a kaszát.
Lesz itt még jobb világ!
Én hallom az idők szavát.

Hallom az idők szavát,
Elindul, ami megállt,
A jóslat beteljesül,
Minden újra egyesül,

Keletről nyugatra tart,
Kezében lángoló kard,
Igazság nyergében ül,
Felette angyal repül.

Ahol a múlt véget ér,
A föld s az ég összeér,
Száz apró fogaskerék,
Egymásba mar úgy, mint rég.


Akkor megyek
(Petrás)

Akkor megyek,
Mikor szűz hó esik,
Mikor csend van és félhomály,
Akkor megyek,
Mert így írták meg,
Ott fenn, még hajdanán.

Te most
Könnyet se ejts, nem érdemes,
De ha jófajta bort töltenél,
Locsolj egy kortyot a földre, komám,
S abból tudom majd,
Hogy szerettél.

Nem voltam jó,
Nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak,
Hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.

Mindig van még egy
Utolsó lépés,
Egy utolsó szó, egy hang,
De nem látta,
Nem hallotta ezt már senki,
Olyan lassú volt, olyan halk.


Ébredj magyar!
(Petrás)

Hiszek egy Istenben,
Hiszek egy Hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország föltámadásában!
Ámen!

Érc harangok zúgnak,
Ébredj Magyar!
Ébredj Magyar!
Ébredj Magyar!
Úztól a Lajtáig
Egyet akar!
Egyet akar!
Egyet akar!

Zászlainkat fújja, tépje a szél!
Nevünket zengje az ég! Hé-hé!
Harsanjon fel újra vad csataszó!
Ó, ó, ó, ó! Hejhó!

Kárpátok ölelte,
Drága haza!
Drága haza!
Drága haza!
Nem hagyunk elveszni,
Nem, nem, soha!
Nem, nem, soha!
Nem, nem, soha!
Zászlainkat fújja, tépje a szél!
Nevünket zengje az ég! Hé-hé!
Harsanjon fel újra vad csataszó!
Ó, ó, ó, ó! Hejhó!

Visszaveszünk földet,
Erdőt, mezőt!
Erdőt, mezőt!
Erdőt, mezőt!
Adjon az Úr Isten,
Hozzá erőt!
Hozzá erőt!
És szebb jövőt!
Zászlainkat fújja, tépje a szél!
Nevünket zengje az ég! Hé-hé!
Harsanjon fel újra vad csataszó!
Ó, ó, ó, ó! Hejhó!
Ó, ó, ó, ó! Hejhó!


Mézeskalács
(Petrás)

Tátongó bombatölcsér,
Szülői házuk helyén,
Így jött szenteste `44.
Tíz éves sincs és árva,
A légnyomástól kába,
Kevés neki egy üdvözlégy.
Kilőtt tankok közt sétál,
Kihalt utcák kövén jár,
Ment, míg egy régi bolthoz ért.
Fázott és nem volt pénze,
Sóvárgó szemmel nézte,
Az ő kis mézeskalács szívét.

Lelencek közé zárták,
Fejét kopaszra nyírták,
Jéghideg vízben fürdették.
Titokban minden éjjel,
Ágya mellé letérdel,
Imádkozik a kis szívért.
Öt év gyorsan elrepült,
Gyerekből ifjú serdült,
Amikor szélnek eresztették.
Gyalogolt sínek mentén,
Tehervonat tetején,
Ment, míg a régi bolthoz ért.

Mintha csak várta volna,
Még Pest ostroma óta,
A szív, hogy végre megvegyék.
Levette, és csak nézte,
Úgy fogta két kezébe,
Hogy szinte hozzá sem ért.
A szív nem is sejtette,
A fiú hogy’ szerette,
Vigyázott rá, ne törjön szét.
Ma is egy kis fiókban,
A szív még meg-megdobban,
De a fiút eltemették.


Magyar baka
(Petrás)

Vérzivatarban,
Száz viadalban,
Győztes a honvédsereg!
Láng tengerében,
Mindig az élen,
Nem csügged, nem hátrál meg!

Üvölt a szélbe: Isten nevében!
És úgy harcol, mint még soha,
Szemben az árral,
Egy szál magában,
Hát így küzd a magyar baka!

Csikorgó télben,
Fagyban, a jégben,
Nem hagyja el őrhelyit.
Fegyver a hátán,
Úgy áll a vártán,
Az utolsó leheletig!


Ha látok csillagot
(Petrás)

Ha látok csillagot
Ragyogni az égen.
Látom, amit láttak,
Őseink is régen.
Látom az Alföldről
Hajnal pirkadatkor,
Eltűnni fényüket,
A látóhatárról.

Látom, ha felnézek,
Fenyő rengetegből,
Göncölszekér rúdját,
Erdély szegletéből.
Apró gyertyalángként
Mutatják az utat,
S hazáig vezetik,
Kóborló fiukat.

Látom a Tiszának,
Murának vizében
Tükröződni fényük
Vajdasági éjben.
Halászok hálóján
Gyöngysorként csillognak,
Mint akik az égről
Búsan aláhulltak.

Látom nagy hegyekről,
Oly de oly közelről,
Kéznyújtásra vannak
Palócok földjéről.
Mint ezernyi mécses
Pislákoló fénye,
Kigyúl, majd elalszik,
Estéről estére.

Látom tündöklésük,
Kárpátok aljáról,
Hogy tekintenek le,
Sötét égboltjáról.
Hol szabad tűz mellett,
Vadászok regélnek,
S míg egymást hallgatják,
Ők is fel-felnéznek.

Látom sugarukat,
Megtörni a Rábán,
Rég kiszolgált malmok,
Korbácsolta fodrán.
Őrségi házaknak,
Kicsiny ablakán át,
Figyelik a csillag,
Örök vándorlását.


Szárba szökött a Bánáti búza
(Petrás)

Szárba szökött a bánáti búza,
Nincs a földön nála jobb se szebb,
De a határ átvándorolt rajta,
S nem tudja most magyar-é vagy szerb.

Csak azt tudja, magyar kéz vetette,
S magyar ima kért reá esőt,
Kapájával az görnyedt felette,
Amikor az első gaz kinőtt.

Szegény búza mit tehetsz te róla,
Hogy aki néked életet adott,
Nyomorúságos lett annak sorsa,
Csak vetett, de nem arathatott.

Így megy ez már évtizedek óta,
De ha majd a rab idő letelt,
És újra magyar lesz a déli róna,
Csak az arat majd, aki vetett.

Szárba szökött a bánáti búza,
Nincs a földön nála jobb, se szebb,
Újra magyar lesz a déli róna,
És csak az arat majd, aki vetett.


Rongyos Gárda
(Petrás)

Most dobban a szív,
Bátran indul a láb,
Érzem a százéves
Nyárfa illatát.
Rongyos ruhában,
De önkéntesen,
Fel sáncra fel,
A végeken!

Ott járnak Sopron fölött,
A füst száll, az ágyú dörög!
Most dobban a szív,
Bátran indul a láb,
Városon, falvakon át.

Fújják azóta is
A hűség dalát,
A Lővérek visszhangozzák
Dallamát.
Hogy addig van országod,
Lágy kenyered,
Ameddig van
Fegyvered!

Hány boldog szempár
Kísérte útjukat,
Nézték a fáradt,
De elszánt arcukat.
Újult erővel
Mentek tova,
S tették, mit megkövetelt,
A haza!

Unokák, ha sírunk futják,
Ne köszönjék, ne is tudják,
Hogy Isten volt a generális,
Verte börtön is, halál is,
Ő utána vérbe, sárba,
Menetelt a Rongyos Gárda!


Ha majd, a nyarunknak vége
(Katonadal)

Ha majd, a nyarunknak vége,
Csendesen szitál a hó,
Lennék még te néked édes,
Lennék még te néked jó.

Csendes kis legénylakásban,
Az óra búcsúra int,
Kívülről zajlik az utca,
Hangos az éljen szó kint.

Hallod, hogy fújják a kürtöt,
Hallod e a zeneszót?
Azt fújják: Előre rajta!
Fújják már a riadót.

Borulj a vállamra kedves,
Estére másé lehetsz,
Estére indul az ezred,
Estére én is megyek.

Amikor leszáll az alkony,
Masíroz az ezredünk,
Csókolj meg még egyszer édes,
Ki tudja hová megyünk?

Pislogó tábori tűznél,
Az ezred pihenni tér,
Nem tud aludni a hadnagy,
Papírt és ceruzát kér.

Otthon őt valaki várja,
Úgy hallja valaki sír,
Fejét a kezére hajtja,
És aztán csendesen ír.

Másnap a kórházi ágyon,
Fekszik a hadnagy szegény,
Golyó ment a tüdejébe,
Életre nincs már remény.

Doktor úr szeretnék írni,
Magam sem tudom miért,
Szeretnék egy kislányt látni,
Aki tán nem is enyém.

Doktor úr az égre kérem,
Adja ki tiszti ruhám,
Nem fekszem többé az ágyon,
Megvédem Magyar hazám.

Nem lehet, mondja az orvos,
Beteg még a hadnagy úr,
A hadnagy az éj leple alatt,
Kiszökött a korházból.

Vége van az ütközetnek,
Véresen száll le a nap,
A hadnagy hordágya mellett,
Imádkozik már a pap.

Bíztatja csendesen halkan,
A hadnagy nem hallja már,
A szíve lázasan dobban,
S lelke a mennyekbe száll.

Levelet hozott a posta,
Ami a hadnagyhoz szolt,
A kapitány elolvassa,
Azután csendesen szól.

Írjátok meg a leánynak,
Ne várja a hadnagyát,
Itt ássák örökös ágyát,
Itt ásták meg a sírját.

Csendesen leszáll az éjjel,
Megperdülnek a dobok,
Nem tudja senki, hogy otthon,
Valaki halkan zokog.

Csendes kis legénylakásban,
Meghalt egy gyönyörű lány,
Éles tőrt szúrt a szívébe,
Elment a hadnagy után.


Kraszna horka
(Andrássy)

Kraszna horka büszke vára,
Ráborult az éj homálya,
Magas tornyán az őszi szél,
Régmúlt dicsőségről mesél.
Rákócziak dicső kora,
Nem jön vissza többé soha.

Harcosai rég pihennek,
A bujdosó fejedelemnek,
A toronyból késő este,
Tárogató nem sír messze,
Olyan kihalt, olyan árva,
Kraszna horka büszke vára.


Nyakas a parasztgazda
(Petrás)

Nyakas a parasztgazda
Faragatlan fajta
Kajla bajsza alatt kacag
Ha dagad a flaska
Haj-jaj
Ablak alatt dalra fakad
S szakadatlan hajtja
Ha laza a gatyamadzag
Csak kalap van rajta

Menyecske tehenet fej
Gyenge len pendelyben
De pendelye elfeslett
S fedetlen lett keble
Ej-hej
Megszeppen erre egy percre
Persze ez lett veszte
Egy fess levente megleste
S menten leteperte

Iszik kicsit s így indít
Biciklizni mindig
Bíz’ kicsípik s viszik is
Nyírpilisi sittig
Sír-rí
Nincs kis rigli nincs bilincs mit
Civil ki bír nyitni
Illik ily piciny csínyt így
Rittig sittig vinni

Folyton torkos drótos tót
Sós ropogóst kóstol
Potyog most sok olcsó gomb
Oly komoly gyomortól
Hó-hó
Ódon hordóból csobogó
Jó bort mohón kortyol
No most gondoskodjon doktor
Módos koporsóró.


Csángó Himmnusz
(Tradicionális)

Csángó magyar, csángó magyar,
Mivé lettél, csángó magyar,
Ágról szakadt madár vagy te,
Elvetetve, elfeledve.

Egy pusztába telepedtél,
Melyet országnak neveztél,
De se országod, se hazád,
Csak az Úristen gondol rád.

Idegen nyelv beborít, nyom,
Olasz papocskák nyakadon,
Nem tudsz énekelni, gyónni,
Anyád nyelvén imádkozni.

Én Istenem mi lesz velünk?
Gyermekeink, s mi elveszünk!
Melyet apáink őriztek,
Elpusztítják szép nyelvünket!

Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk, te is megáld!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.

Mert mi is Magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!
Úristen sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd!


Szebb Jövőt!


Lóra termett
(Petrás János)

A magyar lóra termett, nem szamárra,
Harcosként jött a világra.
A próféták,
Megírták,
Egyszer elküldi Isten az ostorát,

És ha Isten velünk, ki ellenünk,
Mert csak Ő vezetheti fegyverünk,
Ha az igazság,
Zászlaját,
A mi vérünkkel áztatják.

Kardom megforgatom,
Szélben táncoltatom,
Lássátok, puszták és hegyek.
Vágok napnyugatnak,
Vágok napkeletnek,
Engem így neveltek.

A magyar imádkozik a lelkekért,
Tiszteli őseinek hitét.
Hogy ha kell,
Letérdel,
Tűzzel, vassal keresztel.

S ha az égen kigyúlnak a csillagok,
A hős hadak útja felragyog,
Látnod kell,
A szíveddel,
Hogy semmi sem ér fel e sereggel.


Szép helyek
(Petrás János)

Engem már csak is szép helyek várnak,
Kék hegyek, zöldülő mezők.
Ahol nem lesz több kín s nem lesz bánat,
Csak angyalok mindenfelől.

Lehetnék könnyű erdei szellő,
Lehetnék ringatódzó ág.
De én úgy, mint egy vad viharfelhő,
Csak tomboltam éveken át.

Most, hogy meg kéne végre pihennem,
Most, hogy fáradtnak érzem mindenem.
Talán még egyszer jónak kéne lennem,
Aztán jöjjön, aminek jönni kell.


Látod, Hazám
(Petrás János)

Látod hazám,
Édes hazám,
Életem érted,
Feláldoznám.

Több ezer év,
Miért nem elég?
Hogy korhadt keresztjét,
Hordja e nép.

Fegyvert csőre tölt,
Vadászgép süvölt.
Utolsó parancsszó
Ó ó ó
Felperzselt harcmezőn,
Az osztag előre tör,
Felettünk tűzgolyó
Ó ó ó

Ha szólítana,
Az ősök szava.
Nem riaszt vissza,
Lőpor szaga.

Szikrákat szór,
A gyújtózsinór.
A szél otthonomtól,
Messze sodor.

Látja anyám,
Édes anyám.
Nem vallok szégyent,
Búsulni kár.

Láncából kitört,
S megindul a föld,
Nem tűr meg hátán

Rút hitszegőt.


Isten veled
(Disszidensek dala)
(Petrás János)


Felégettél mindent magad mögött,
Úgy mentél el innen, mint egy üldözött,
Számoltad magadban az órát, perceket.
Hát csak menj!
Isten veled!

Hiába is őrzünk rólad képeket,
Hiába hallunk majd felőled híreket,
Megtartjuk magunkban a szép emlékeket.
Te csak menj!
Isten veled!

Volt idő, mikor még volt visszaút,
Reméltük, hogy egyszer újra láthatunk,
Bárhol is vagy most, legyen könnyebb neked.
Búcsúzzunk!
Isten veled!


Piszkos Fred
(Petrás János)

Ringatódzik egy csatacirkáló,
Üresen az öbölben.
Több sem kellett a Piszkos Frednek,
Elköti szép csöndben.

Refrén:

Hé! Hé! Piszkos Fred!
Mindig és mindig a bajt keresed!
Van nekem most már:

Csatacirkálóm,
Első tisztem,
Kormányosom,
Két matrózom,
Hajószakácsom,
Kazánfűtőm.

Így dicsekszik Fred!

A Fülig Jimmynek is új munka kell,
Felhagy a pihenéssel,
Így lett a kapitány első tisztje,
Egy talpig úriember.

Késsel a zsebben a szeme sem rebben,
Senki Alfonznak.
Ajánlólevélnek ennyi elég is,
Egy jó kormányosnak.

Feltétel az, hogy semmi erőszak,
És inni csak mértékkel.
Csülök és Rozsdás két matróznak,
Éppen megfelel.

Hullám csapdos a kikötő mólón,
Sirályok koldulnak.
Ott győzködi Fredet ez a Tuskó Hopkinsz,
Hogy beállna szakácsnak.

A Tüskés Vanek egy őszinte lélek,
Hazudni soha nem mer.
Itt számít a modor, hogy járjon a motor,
A szívlapát nem viccel.


Ballada
(Petrás János)

Kettő madár száll az égen,
Egyik nappal, másik éjjel.
A lány fecske verőfényben,
Fiú karvaly éj sötétben.

Elátkozott két madárka,
Egymást csak egy percig látja,
Amint hold a napot váltja,
Átváltozik ő s a párja.

Fecske suhan szelek hátán
Aranygyűrű csillog lábán.
Irigy varjak megtámadják.
Szép gyűrűjét elragadják.

Zuhan, szárnya eget szántja,
Szalad kedvese utána,
Egy-egy tollát elhullajtva,
Párjának utat mutatja.

A legény nyomát követi,
Dráva vizében megleli,
Reszkető testét kiveszi,
Fehér ingébe tekeri.

Nap szárítja csapzott tollát,
Nézi szíve választottját.
Megesküszik földre, égre,
Halálba is elmegy érte.

Borostyánok és vadrózsák,
Lassan testük körbefonják.
A szerelmük mégsem halott,
Tiszta lelkük szárnyra kapott.

Az eszéki harang hangja,
Azóta is azt kongatja,
Egymásé lett két madárka,
Nem fog rajtuk senki átka.


Falu rossza
(Petrás János - népi)

Híres falu az én falum,
Sok jó ember lakja,
Közepében sáros utca,
Se vége, se hossza,
Csak egy ember háza táját,
Növi be a dudva,
Itt lakik a falu rossza
Még az ág is húzza.

Gémeskutak ágaskodnak,
A megye határban.
Igazságot ne keressünk,
A gonosz pletykákban,
Rossz az, aki rosszra gondol,
Vigye el a kánya.
Én vagyok a falu rossza,
A fene se bánja.

Templom mellett áll a kocsma,
Az ajtaja tárva,
Itt mulat a falu rossza,
Míg bírja lába.
Nem kellek az ördögnek sem,
Vígan ezt dalolja,
És a csapos talicskával,
Este haza tolja.

Bölcsebb lettem, mint Salamon,
Tanultam pár dolgot,
Okosabb, ha nem tudják,
Hogy játszom a bolondot.
Ha az utcán végig megyek,
Megelőz a hírem,
Erre jön a falu rossza,
Mentsen meg az Isten.

Hajladozó vén eperfa,
Földig lóg az ága.
Próbáltak már eltemetni,
De minden hiába.
Készült nékem fakereszt is,
Dőlt betűvel írva,
Itt nyugszik a falu rossza,
Béke poraira.


Esküszünk, mi Székelyek
(Major István)

Szép Erdélyország nagy hegyei alján,
Nyílik sok apró kis tarka virág,
Sok vitéz székely hősies harcán,
Buzdul a nép, s a rögre vigyáz,
Őrt áll a végen, pallós kezében,
A másikkal rendre dönti a kalászt,
Egész szívével, egész lelkével,
Védi az édes szép magyar hazát.

Érted élünk, csodaszép országunk,
És ha kell, érted halunk,
Vész, ha fenyegetne, mind ott állunk,
Mind, akik még csak vagyunk,
És ha ellenséges léptek járnák,
Drága szentelt testedet,
Száz halállal vívunk meg teérted,
Esküszünk, mi székelyek!

Szép Erdélyország nagy hegyei alján,
Elhervadt mind az apró kis virág,
Sok vitéz székely hősies harcán,










Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!